2024-05-01, Szerda
Április utolsó hetében vendég diákokat fogadtak Franciaországból a Zafféry Károly Szalézi Középiskolában: 16 diák és két pedagógus érkezett a franciaországi Cahors-ból. Ezzel kezdetét vette egy hosszútávú kapcsolat a két..
2024-04-25, Csütörtök
A Don Bosco Kiadó munkatársai várnak mindenkit április 27-én szombaton 14 órától az Don Bosco Közösségi Házba a Savio Családi napra ahol a sok program mellett a Don Bosco Kiadó kínálatából is tudnak válogatni a tavaszi..
2024-04-21, Vasárnap
dén először pedig megszervezésre kerül a Szalézi Zenetábor MINI augusztus 12-16. között, amelyre a 10-12 éves gyerekeket várjuk. A tábor célja, hogy a hangszertanulás elején járó gyerekeket bekapcsoljuk a szentmiseszolgálatba,..
2024-04-19, Péntek
Délelőtt a tanulóknak, este 18:00 órakor pedig a nagyközönségnek mutatták be április 16-án a Don Bosco Sportközpontban a Szalézi Szent Ferenc Gimnázium Diákszínpadának István, a király című rockopera előadását Vassné..
2024-04-17, Szerda
Emlékezetes és tanulságos kiállítás nyílt a Zafféry Károly Szalézi Középiskolában, mely mélyebb betekintést nyújt Anne Frank és korának történetébe. A kiállítás április 16-tól május 3-ig látogatható, ahol az osztályok..
2024-04-16, Kedd
Immár negyedik alkalommal töltött el együtt egy hétvégét tizennyolc fiatal a Szalézi Család tagjaival Péliföldszentkereszten április 12-14. között. Ennek a találkozásnak a mottóját az emmauszi tanítványoktól vettük, akiknek..
A Segítő Szűz Mária Leányai, a szalézi animátorok és munkatársak nagy szeretettel várják május 11-én a nővérekhez kötődő fiatalokat, szülőket, volt növendékeket, Don Bosco tisztelőit és minden kedves érdeklődőt a rend..
Egerben találkozott április 13-án, szombaton a mogyoródi, tordasi, maklári és egri oratórium, hogy együtt tudjanak meg minél többet Laura Vicuñáról, valamint közös játékokon, vetélkedőn mérjék össze a tudásukat.
A SZALIM RoadShow keretében a SZALIM stáb az albertfalvi oratórium animátorait látogatta meg. Az "Adok-kapok a közösségben" elnevezésű formációs alkalom középpontjában a csapatépítés és a közösség megerősítése áll.
2024-04-14, Vasárnap
Mindenkit, aki szívesen kosarazik és szereti a kosárlabdát és azt szalézi keretek között is kipróbálná, várják május 18-án sok-sok szeretettel Szombathelyen a Savio Streetball bajnokságon! Aki egy csepp kedvet is érez magában , ő..
A hagyományos májusi nagybúcsút idén május 5-én tartják Péliföldszentkereszten. Az ünnepi szentmise május 5-én, vasárnap 10.30-kor kezdődik, ünnepi szónok Berta Tibor püspök atya, Magyarország katonai ordináriusa lesz. A búcsú..
2024-04-12, Péntek
A szalézi Zarándoktábor egy olyan közösségi program, ami lehetőséget ad arra, hogy otthonról, a megszokott környezetből, kényelemből kimozdulva a természetben találkozzunk Istennel, önmagunkkal és egymással szalézi lelkiségben...
2024-04-10, Szerda
Kérjük, hogy adójának civil szervezeteknek adható 1%-val támogassa a Don Bosco Szaléziak központi alapítványát. Segítsen nekünk segíteni a fiataloknak, hogy a "farkasok" "bárányokká" változhassanak!
2024-04-06, Szombat
Immár 4. alkalommal kerül megrendezésre a nagysikerű Szalézi Ifjúsági Bál Óbudán, a Don Bosco Közösségi Házban, ezúttal április 20-án! Gyere, ha szeretnél egy jó hangulatú estét eltölteni fiatalokkal; táncolni, beszélgetni,..
A húsvét utáni fényes hét utolsó napján hagyományosan a Szalézi Család képviselőit hívják Péliföldszentkeresztre a magyar szaléziak. Az eseményre április 6-án került sor a szalézi bölcsőben.
Idén május 11-én került sor az ünnepélyes megemlékezésre a Segítő Szűz Mária Leányai – Don Bosco Nővérek társalapítójáról,..
Kedves Barátaim, a Szalézi Értesítő kedves olvasói! Fogadjátok szívélyes üdvözletemet! Zavaros világban élünk, amelyet háborúk és..
Kiíró: Duna-Pilis-Gerecse Vidékfejlesztési Egyesület Felhívás: Identitásvezérelt közösségi célú fejlesztések támogatása II. ..
Szeretettel hívjuk a Szalézi Család tagjait és Boldog Sándor István tisztelőit június 8-án, szombaton a Clarisseumba Boldog Sándor István..
Szeretettel hívjuk a Szalézi Család tagjait, a szaléziak tisztelőit, segítőit az Óbudai Rendház és Segítő Szűz Mária..
A SZÁMALK-Szalézi Technikum és Szakgimnázium delegációja május első hetében hivatalos meghívottként részt vett az észtországi Tartuban..
Mi a boldogság, és hogyan élhetünk mind testvérekként? Mi a háború, és miért fontos a béke? A nagyszülők és az unokák közötti..
Címkék